eur:
394.14
usd:
369.57
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A barlangok veszélyben vannak, a hatóságok egymásra mutogatnak

A II. kerületi önkormányzat a környezetvédelmi szakhatóságot hibáztatja, amiért magánépítkezések miatt több barlang is veszélybe került Budapesten. Adamkó Péter barlangkutató korábban azt mondta: ami Magyarországon ezen a területen folyik, az világbotrány, hiszen fokozottan védett barlangok környékére nem lenne szabad építési engedélyeket kiadni.

Nemrég a Szemlő-hegyi barlang egyik járata omlott be, és az egy éve, a Gellért-hegyen felfedezett kristálybarlang is veszélybe került egy építkezés miatt. Emellett egy harmadik, a Malom-tó melletti barlangrendszer is beszélybe került az úgynevezett Diplomata lakótelep átalakítása miatt.

Adamkó Péter szerint a természeti kincseink tönkretételéhez a hatóságok is asszisztálnak, hiszen olyan területekre is kiadna építési engedélyeket, ahová nem lenne szabad.

Láng Zsolt II. kerületi polgármester azonban azt állítja: a környezetvédelmi hatóság az, amely nem elég körültekintő, hiszen a kerület építési hatósága csak olyan esetekben ad ki építési engedélyt, ha a környezetvédelmi hatóság hozzájárulását már beszerezték a kérelmezők.

A polgármester egyetlen esetről tud, amikor engedély nélkül kezdtek - a beruházók szerint - állagmegóvási munkálatokba, ezt az építkezést azonban a hatóság leállíttatta. Az eset egyébként a Szemlő-hegyi barlangnál történt, nem messze attól, ahol egy járat beomlott.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×