eur:
394.13
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kupper: pazarolják a közpénzt Budapesten

A Fidesz fővárosi elnöke szerint a hűtlen kezelés gyanúját is felvetik a Móricz Zsigmond körtér térségében a 4-es metró építésével összefüggő munkálatok.

Kupper András, aki egyben a Fidesz-KDNP XI. kerületi polgármester-jelöltje, azt mondta: a négy éve egyszer már átépített területeknél több százmillió forintos közpénzpazarlás folyik.

A politikus kijelentette: az MSZP-SZDSZ-koalíció ismét a választások előtt végezteti a munkákat a metróépítésre hivatkozva. Kupper András emlékeztetett: az elmúlt 16 évben még egy centiméter metróalagút sem épült Budapesten.

A fideszes politikus hangsúlyozta: pár éve felújították a Karinthy Frigyes utat, idén nyáron pedig a Combino villamosok végállomásának kiépítése érdekében több százmillió forintért átépíttették azt.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×