eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Molnár Lajos: a vizitdíjjal igazságosabb lesz az egészségügy

A tervek szerint az év végére befejeződik az Országos Mentőszolgálat átalakítása. Az egészségügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: több szakmai tanulmány is bizonyítja, hogy a kórházak és a magáncégek olcsóbban szállíthatnák a betegeket, mint a mentőszolgálat, ahol többször szervezési gondot okoz a sürgősségi ellátás és a betegszállítás összeegyeztetése.

Molnár Lajos hangsúlyozta: miközben a pácienseknek sokszor órákat kell várniuk, és az is előfordul, hogy a betegszállítás miatt késve vonulnak a mentők egy sürgős esethez.

Az egészségügyi miniszter hozzátette: az átalakításról egyeztetnek a szakmai szervezetekkel.

A tárcavezető szólt arról is, hogy a vizitdíj bevezetésével igazságosabb lehet az egészségügyi rendszer.

Molnár Lajos azt mondta: jelenleg az orvosok egy szűk rétege kapja a hálapénz nagy részét, és annak kifizetése sok betegnek nagy megterhelést jelent.

A tervek szerint a rászorulóknak nem kell majd vizitdíjat fizetni - tette hozzá a miniszter, és emlékeztetett arra, hogy az ügyben még nincs végleges kormánydöntés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×