eur:
395.36
usd:
366.65
bux:
65365.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Magyar játékfilm is versenyez Velencében

A Velencei Filmfesztivál történetében először 21 film világpremierjét tartják a versenyen. A patinás rendezvény művészeti igazgatója, Marco Mueller elégedett, mert minden meghívott alkotást be tudnak mutatni a rendezvényen.

Az olaszországi fesztivál népszerűségét a producerek és az ügynökségek között mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az előszelekció során idén 1429 filmből választották ki a legjobbakat. A széles merítést tükrözi, hogy 27 országból érkeztek alkotások, köztük most először Csádból és Thaiföldről is indulnak a díjakért.

A hivatalos versenyprogramban 62 filmet vetítenek augusztus 30-a és szeptember 9-e között. Az Egyesült Államok tizenhárom, Olaszország tíz, Japán hat, Franciaország négy filmmel képviseli filmművészetét.

Huszonegy év szünet után idén újra lesz egy magyar játékfilm a velencei filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Kritikusok Hetén. Nemes Gyula Egyetleneim című alkotása, mely egy mániákusan társat kereső fiúról szóló vígjáték, a velencei mustra "Jövő Oroszlánja", azaz a legjobb első filmnek járó 100.000 euró értékű díjért versenyez a Lidón 2006. augusztus 30. és szeptember 9. között. A film ezenkívül a nemzetközi kritikusok által odaítélt, 3000 eurót érő "Nemzetközi Kritikusok Hete" díjára is esélyes lehet.

A velencei filmfesztivál nyitófilmjének Brian De Palma The Black Dahlia című filmjét kérték fel, amely a hagyománnyal ellentétben a versenymezőny tagja lesz. Záróakkordként pedig az orosz Pavel Lounguine Ostrov című alkotását vetítik Velencében.

A versenyszekcióban indul az Arany Oroszlánért Stephen Frears angol-francia-olasz koprodukcióban készült filmdrámája, az angol királyi család tragédiáját feldolgozó The Queen. Az alkotás a Diana hercegnő halálát követő időszakot és a hozzátartozók ellentmondásos reakcióit vizsgálja. II. Erzsébet királynő szerepét Helen Mirren ölti magára, partnerei James Cromwell és Michael Sheen.

Versenyen kívül láthatja a közönség Kenneth Branagh legújabb alkotását, a The Magic Flute című alkotását, amely Mozart Varázsfuvolájának legújabb adaptációja. Ugyanebben a szekcióban vetítik David Lynch Inland Empire-jét. A Los Angeles környéki völgyben játszódó történet az alkotótól megszokott műfajú misztikus dráma egy bajba jutott nővel középpontjában. A mester Laura Dern, Jeremy Irons, és Julia Ormond színészeket kérte fel a főbb szerepekre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a tó partjára már nem elsősorban üdülőhelyként, hanem egy tiszta, békés, ám mégis nagyvárosközeli lakóövezetként tekintenek az otthont keresők. A külföldi ingatlantulajdonosok viszont most egyértelműen az eladói oldalon jelennek meg - derül ki az OTP Ingatlanpont szakembereinek tapasztalataiból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×