eur:
394.02
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az amerikaiak visszaadják az épületet, amelyben Táncsics raboskodott

Az Egyesült Államok visszajuttatja Magyarországnak a Táncsics Mihály utca 9. szám alatti kétszintes épületet, amelyet még háborús jóvátételként adott amerikai tulajdonba a magyar állam. Erről Gyurcsány Ferenc kormányfő számolt be azután, hogy megbeszélést folytatott George Bush amerikai elnökkel. A volt József-kaszárnya épülete azért kiemelten fontos Magyarország számára, mert abban raboskodott Táncsics Mihály.

Gyurcsány Ferenc szerint le kell számolni azzal a téves elképzeléssel, hogy Európa képviseli a moralitást, az Egyesült Államok pedig a hatékonyságot.

Gyurcsány Ferenc úgy értékelte George Bush látogatását, hogy az tisztelgés a szabadságszerető magyar nép 1956-os harcos kiállása mellett, valamint annak a szövetségnek a megerősítése, hogy "van dolgunk a világban, demokratikussá tenni nemcsak legszűkebb környezetünket (...), hanem a szabadság, a demokrácia és a biztonság eszményeit képviselni szerte a világon".

"A morálnak és az erőnek együtt kell érvényesülnie" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, aki problémamentesnek nevezte a kétoldalú kapcsolatokat, amelyek keretében nem tudnak "egymásnak nagy meglepetést okozni".

George Bush válaszában köszönetet mondott Magyarországnak az iraki és az afganisztáni szerepvállalásért, majd gratulált a miniszterelnöknek újraválasztásához.

Bátor lépésnek nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc nem habozott felhozni tárgyalásukon a vízumproblémát, amelyet amerikai részről megértenek, de azt kérik, a magyarok is értsék meg, hogy az amerikai törvényeknek eleget kell tenni.

George Bush a miniszterelnök előtt Sólyom László államfővel folytatott megbeszélést. Részletek itt!

Találkozó a pártelnökökkel

Néhány percre Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével, majd a parlamenti pártok elnökeivel is találkozott a Parlamentben George Bush.

Az amerikai elnök és a házelnök találkozójának színhelyéül az üléstermet választották, ahol a parlamenti gyorsírók asztalánál váltott szót George Bush és Szili Katalin.

Ezt követően a Déli társalgóban a parlamenti pártok elnökeit mutatták be George Bushnak.

Az amerikai elnök kezet fogott Hiller Istvánnal (MSZP), Kuncze Gáborral (SZDSZ), Dávid Ibolyával (MDF) és Semjén Zsolttal (KDNP), Orbán Viktort (Fidesz) pedig régi ismerősként üdvözölte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×