eur:
395.24
usd:
372.25
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

"Nem kis bonyodalmat okoz" Bush Ferihegyen

Soha nem látott biztonsági intézkedéseket vezetnek be George W. Bush amerikai elnök látogatása miatt. Ma délután hat órától, illetve holnap öt órától a rendőrség lezárja a ferihegyi repülőtérre vezető utat. Azoknak, akik ebben az időszakban repülnek, tanácsos korábban kimenniük a reptérre, vagy lemondhatnak az utazásról.

"Nem kis bonyodalmat okoz nekünk az amerikai elnök látogatása. Szerdán 18 órától 20 óra 30 percig teljes karantén lesz Ferihegy körül, ez alatt az idő alatt se kijutni, se bejutni nem lehet a reptérre" - fogalmazott az InfoRádióban a Budapest Airport szóvivője.

Csütörtökön hasonló lezárásokra kell készülni délután 17 és 18 óra között.

Szollár Domokos azt tanácsolja az ezekben az időszakokban utazóknak, hogy szerdán legkésőbb 17.45-ig, csütörtökön pedig 16.45-ig érjenek ki Ferihegyre, mert különben nem tudnak elrepülni Budapestről.

A szóvivő szerint a ferihegyi terminál épületén belül már nem lesznek korlátozások, de a szokásosnál is több lesz a biztonsági ember.

A repülőgépek forgalmát szintén nem érinti ennyire szigorúan az elnöki látogatás. Az Air Force Oneérkezésekor és távozásakor azonban mintegy 30 perces csúszások lesznek a menetrendben, ami körülbelül 10 járatot érint majd.

Szollár Domokos elárulta, hogy az amerikai delegációval összesen öt gép érkezik, elhelyezésük azonban nem lesz gond, hiszen a ferihegyi reptér elég nagy.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×