eur:
394.11
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az SZDSZ feltételeket szab a kormánynak

A Szabad Demokraták Szövetése azzal a feltétellel támogatja a kormány Új Egyensúly programját, hogy 2009-től bevezetik az egykulcsos adórendszert és nagyobb hangsúlyt fektetnek a versenyképesség növelésére. A Fidesz arra kérte a kisebbik koalíciós pártot, hogy ne szavazza meg az adóemeléseket.

"A költségvetési megszorításokkal, adóemelésekkel is járó államháztartási kiigazítást kompromisszumnak tekintjük, amely szükséges feltétele az SZDSZ választási programjában megfogalmazott célok elérésének" - olvasható a párt közleményében.

E célok érdekében a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja, hogy nemzetközi tekintélyű szakértőkből megalakuljon a Konvergencia Tanács.

A miniszterelnök tanácsadó szervezeteként működő testület az euró bevezetésének kényes időszakában segítené a monetáris és a fiskális politika közötti összhang megteremtését.

Fidesz: szavazzon nemmel az adóemelésre az SZDSZ!

Az "adócsökkentés pártja" szolgalelkűen asszisztál a durva kormányzati pénzbehajtáshoz, az adó- és áremelésekhez - olvasható a Fidesz szóvivőjének közleményében.

"Megértjük, hogy az SZDSZ kihátrálni igyekszik a számára rendkívül kellemetlen politikai szituációból, hiszen a napnál is világosabbá vált, hogy a liberális párt nem őszinte, nem egyenes és megbízhatatlan" - fogalmazott Szijjártó Péter.

A szóvivő közleményében arra kérte az SZDSZ-t, hogy amennyiben tényleg fenntartásai vannak a Gyurcsány-csomaggal szemben, akkor ne "bátortalan közleményeket" küldözgessen, hanem képviselői ne szavazzák meg az adóemeléseket.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×