eur:
395.49
usd:
366.56
bux:
65613.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hivatalos: H5N1 a magyar ludakban

Az Európai Unió brit laboratóriuma megerősítette, hogy a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es változata fertőzte meg a Bács-Kiskun megyében június elején elpusztult ludakat.

Az országos főállatorvos azt is közölte: nincs szükség újabb óvintézedésekre az érintett településeken.

Süth Miklós tájékoztatása szerint az angliai laboratórium kimutatta, hogy a Magyarországon talált vírus közvetlen rokonságot mutat az Európában eddig regisztrált, például Franciaországban és Romániában diagnosztizált kórokozókkal.

A magyar hatóságok június 4-én a Kiskunmajsa melletti Bodoglár egy kilométeres körzetében több elpusztult lúdban mutatták ki a madárinfluenza H5-ös vírustörzsét az egyik állattelepen.

Kiskunmajsa után a megfigyelési zónába tartozó Móricgáton és Szankon is találtak madárinfluenza-gyanús háziszárnyasokat.

Kártalanítanak

Megkezdődött a kártalanítása azoknak a gazdáknak, akiknek az elmúlt napokban elpusztították állatait Bács-Kiskun megyében a madárinfluenza miatt.

Gráf József, az agrártárca vezetője azt mondta: egy hónapon belül teljes kártérítést kapnak azok a baromfitartók, akiknek levágták az állatait.

Gráf József beszámolt arról, hogy 8,5 milliárd forint kifizetésére tettek javaslatot az uniónak, de a közösség egyik szakbizottsága egyelőre csak 1,5 milliárd forintos kár elismerésénél tart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×