eur:
393.71
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tagadja a külügy az Amnesty fogolyszállítási vádjait

Magyarországnak nem volt köze az amerikai fogolyszállítások ügyéhez - reagált a külügyi szóvivő arra, hogy egy nemzetközi emberi jogi szervezet a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek írt levelében vizsgálatot követelt az ügyben.

Polgár Viktor elmondta: az Amnesty International állításaira és kérdéseire Magyarország már hónapokkal ezelőtt részletes, érdemi és hivatalos választ adott.

Magyarországhoz nem érkezett olyan kérés, amely fogolyszállításokra vonatkozott volna - tette hozzá.

Az emberi jogi szervezet 8 olyan eset kivizsgálását követeli, amikor - az adataik szerint - engedélyezték, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA fogolyszállítási programjához használja Magyarország légterét és repülőtereit.

Az Amnesty International az információk alapján azt feltételezi, hogy Budapest megszegte a magyar és a nemzetközi jogszabályokat is.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×