eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A kormány szabad utat ad a leépítéseknek

A kormány döntése értelmében a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma tíz százalékkal csökken, ez 6.966 embert jelent - mondta a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a kormány ülését követően.

Gál J. Zoltán bejelentette: a kabinet elfogadta azt a törvénytervezetet is, amelynek célja, hogy az állami szférában is megjelenjen a teljesítményelv.

A javaslat a köztisztviselők jogállásáról, a közalkalmazottak jogállásáról, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvényt módosítaná.

A politikus azt mondta, hogy a tervezet lehetőséget adna a minőségi cserére, a fiatalításra és a szakmai alkalmatlanság címén történő felmentésre.

"Ezek a javaslatok teremtik meg annak a lehetőségét, hogy a fontos és magas színvonalú munkát végzőket elismerhessék a munkáltatóik" - fogalmazott.

Gál J. Zoltán példaként említette, hogy ha a jövőben felmentenek egy köztisztviselőt, akkor az eddigi szabályokkal ellentétben nem az utolsó munkában töltött napján kapja meg egy összegben járandóságát.

A módosítás értelmében a felmentett köztisztviselő a hathónapos felmentési idő alatt havonta kapja tovább az átlagkeresetét, és a felmentési idő utolsó napján, a hatodik hónap végén kapja meg a végkielégítését.

Ha a felmentési idő alatt az állami szférában elhelyezkedik, akkor felmentési ideje megszűnik, nem kapja tovább az átlagkeresetét, és nem jut hozzá a végkielégítéséhez sem - ismertette az államtitkár a javaslatot.

Közölte: a módosítással lehetőség nyílik a köztisztviselők többszöri évközi, teljesítményértékelést követő minősítésére, aminek következménye a szakmai alkalmatlanság címén történő felmentés is lehet.

Gál J. Zoltán elmondta: a módosítás megszünteti a munkáltatóknak azt a kötelezettségét, hogy a közalkalmazottnak a felmentéssel egy időben más munkakört ajánljon fel.

A jövőben a költségvetési szerv vezetőjének lehetősége lenne létszámcsökkentés elrendelésére - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×