eur:
393.79
usd:
365.35
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Még négy évig nem lesz 65 év a nyugdíjkorhatár

Ebben a cklusban nem tervezi a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését a kormányzat - közölte a kancellária miniszter Balatonfüreden, az MSZOSZ nyugdíjas tagozatának fórumán.

Kiss Péter szerint a nyugdíjrendszer reformja olyan nagy kihívás, amely a végrehajtásban egy külön ciklust igényel. Mint mondta: 2010-ig csak a változások megtervezésével foglalkoznak, míg a terveket a következo ciklusban lehet valóra váltani.

A kancellária miniszter azt is hangsúlyozta, hogy idén és jövőre két lépésben felemelik az 50 százalékos özvegyi nyugdíjakat 55, illetve 60 százalékra, és szintén jövőre emelik azok járadékát is, akik 1987 előtt vonultak nyugdíjba.

Kiss Péter megjegyezte, hogy mindez legalább 870 ezer embert érint és összesen 47 milliárd forintos nyugdíjkorrekciót jelent.

A miniszter utalt arra is, hogy idén július elsejétől havi 3.500 forinttal növelik minden mezőgazdasági járadék összegét, ami 15 ezer ember számára jelent 10-12 százalékos emelést.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×