eur:
394.38
usd:
370.26
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Egyre több mobilt adnak el

Továbbra is lendületesen fejlődik a mobilkészülék-piac. Az idén az első negyedévben mintegy 41 millió készüléket lehetett eladni Nyugat-Európában, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Szakértők szerint a jó eredmények az újgenerációs, azaz a 3G-s telefonok piaca meglódulásának köszönhető.

A Népszabadság interjút közöl Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal, a katolikus egyház múltjának vizsgálatával megbízott alapítvány elnökével. A főapát beszámol arról, hogy pár évvel ezelőtt önként vetette alá magát a nemzetbiztonsági átvilágításnak, így hivatalosan is igazolni tudja, hogy soha nem volt beszervezve, és senkiről nem írt jelentéseket. Az alapítvány elnöke szerint a szervezet nem ügynökök felkutatására alakult, hanem a magyar egyháztörténet közelmúltjának tárgyilagos, tudományos vizsgálatára. Várszegi Asztrik szerint a Kádár-rendszerben nehéz volt eldönteni, hogy hol húzódik a határvonal a kollaboráció és a kényszerű együttműködés között. A főapát szerint az alapítvány teljes szabadságot kapott a püspöki kartól a múlt felderítésére.

A Magyar Nemzet azt írja, hétfőtől hivatalosan is munkához lát a Fidesz által létrehozott Társadalmi Önvédelmi Testület. A most főként jogászokból álló szakértői csapat azoknak kínál segítséget, akik a munkahelyükön, illetve a közéletben hátrányt szenvednek amiatt, mert a Fidesz kampányát segítették, vagy a Szövetséggel szimpatizálnak. A testület vezetője Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő, aki a lapnak elmondta, eddig is számos üggyel keresték már meg. A Magyar Nemzet példaként említi Puskás Tivadart, a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagját, aki a Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet szakmai vezetőjeként dolgozott, majd a választások után az Országos Mentőszolgálat vezetője indokolás nélkül felmentette tisztségéből. Ez ügyben Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke levelet is írt Gyurcsány Ferencnek, kérve az ügyvezető miniszterelnök közbenjárását abban, hogy Magyarországon senkit ne érhessen hátrány politikai meggyőződése miatt.

A Világgazdaság azt írja, továbbra is lendületesen fejlődik a mobilkészülék-piac. Az idén az első negyedévben mintegy 41 millió készüléket lehetett eladni Nyugat-Európában. Ez 11 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi. Szakértők szerint a dinamika megtartása az újgenerációs, azaz a 3G-s telefonok piaca meglódulásának köszönhető. Magyarországon már tavaly elindult ez a szolgáltatás, a hálózat lefedettsége azonban még viszonylag korlátozott. Van olyan becslés, amely szerint a tavalyi öt után az idén a teljes forgalom tíz százalékát is elérheti a 3G-s telefonok értékesítése, ugyanakkor a hálózat korlátozott kiépítettsége mellett a tartalomszolgáltatás szűkös kínálata is kedvezőtlenül befolyásolja a lehetőségeket.

A Napi Gazdaság - idézve a TNS Media Intelligence méréseit - azt írja, a pártok listaáron számítva mintegy 5,8 milliárd forintot fordítottak a választópolgárokért folytatott reklámhadjáratra az év első négy hónapjában. A legmélyebben a szocialisták nyúltak a zsebükbe, mivel több mint 2,2 milliárd forintnyi felületet foglaltak el a médiában, a közterületen és a mozikban. A Fidesz 1,86 milliárddal a második helyen végzett a költés alapján, és dobogós lett az SZDSZ is 857 millió forinttal. A pártok körében ismét a köztér bizonyult a legnépszerűbbnek, egyedül a szocialistáknál előzte meg azt a televízió.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×