eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Megsérült három magyar tűzszerész egy aknarobbanásban

Súlyosan megsérült egy gyakorlaton három katonai tűzszerész Szolnokon, a Magyar Honvédség kiképző központjában - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.

Bocskai István közölte: az aknaismereti gyakorlat közben, eddig még ismeretlen okból robbanás történt, amelynek következtében a foglalkozást vezető kiképzők közül hárman súlyosan megsérültek.

A szóvivő elmondta, hogy a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezredének állományába tartozó kiképzők aknaismereti foglalkozást tartottak a nemzetközi katonai megfigyelő tanfolyam hallgatóinak.

A helyszínen volt egészségügyi biztosítás, így a sérültek elleátása azonnal megkezdődött.

A balesetben egy tiszt és két tiszthelyettes sérült meg, egyikük nagyon súlyosan - mondta a szóvivő.

A gyakorlat vezetője intézkedett a vizsgálat azonnali megkezdéséről is, amelyet a katonai ügyészség végez.

A nemzetközi katonai megfigyelő tanfolyam május 15-én kezdődött Szolnokon, amelyen tíz ország 26 tisztje tanul az ENSZ, az EBESZ és az EU, illetve más nemzetközi szervezetek békeműveleti szerepéről és a megfigyelői feladatokról.

Egyebek között légi felderítési, járőrözési és aknamentesítési feladatokra készítik fel őket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×