eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Fidesz Gyurcsánytól vár választ

Tájékoztatást vár az államreform bizottság működéséről Gyurcsány Ferenc megbízott kormányfőtől a Fidesz - jelentette be Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes.

A politikus elmondta: a Fidesz azt szeretné tudni, hogy kikből áll a bizottság, mióta működik, mibe kerül és milyen munkát végez.

Répássy Róbert úgy vélte: a sajtóhírek szerint titokban már működő testületet alkotmányos kontroll alá kell helyezni, mert az egyelőre jogi alap nélkül működik.

A fideszes politikus - szintén sajtóhírekre hivatkozva - azt mondta, hogy a bizottság csaknem húsz törvényt készít elő, függetlenül a minisztériumoktól és az igazságügyi tárca véleményétől, márpedig ez olyan tevékenység, amelynek adatai közérdekűek.

Répássy Róbert úgy fogalmazott: nem szeretnék, ha reformkoncepció kidolgozásának címén állami forintok újabb millióit dobnák ki az ablakon.

"A Fidesz vezetői ma sem válaszoltak arra a levelére, amelyben Gyurcsány Ferenc megbeszélést kezdeményezett az ellenzéki pártok, köztük a Fidesz vezetőivel. Az ügyvezető és egyben kijelölt miniszterelnök mindazonáltal továbbra is abban bízik, hogy a találkozóra még ezen a héten, vagyis a kormányprogram benyújtása előtt sor kerülhet" - reagált a kormányszóvivő.

Batiz András hozzátette: az egyeztetésen Gyurcsány Ferenc a Fidesz valamennyi kérdésére válaszol, miután a kétharmados törvényekkel kapcsolatos javaslatait bemutatta.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×