eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Féláras napok lesznek a szállodákban is

A szállodások is megirigyelték a torkos csütörtök sikerét, az állami kiadások csökkentése mellett a bevételeket is növelni kell, a nyugdíjasok lehetnek a költségvetési kiigazítás vesztesei, számottevően nőttek a reálkeresetek - lapszemle.

A Népszabadság azt írja, a szállodások megirigyelték a vendéglői torkos csütörtök sikerét: júniusra minden hatodik hotel féláras napokat hirdet az üdülési csekkeseknek. A lap információi szerint körülbelül tíz milliárd forint értékű érvényes üdülési csekket őrizgetnek beváltatlanul a tulajdonosok - csak az év első négy hónapjában 8,6 milliárd forintnyit vásároltak a cégek dolgozóiknak, illetve az üdülési alapítvány rászorultjainak.

Az "Itthon otthon féláron üdülési csekkel" címen meghirdetett lehetőség lényege, hogy az akcióba bekapcsolódó hotelek az általuk megjelölt napon vagy napokon 50 százalékot elengednek a szállásdíjból azoknak, akik üdülési csekkel fizetnek. A jelentkezési határidő ma zárul, eddig több mint hetven szálloda jelezte, hogy részt vesz az akcióban, és várhatóan még több mint harminc csatlakozik majd.

A Magyar Nemzet interjút közöl a Pénzügykutató Rt. főmunkatársával. Petschnig Mária Zita szerint az államháztartás idei problémájának megoldásához a kiadások csökkentése mellett szükség van a bevételek növelésére, adóemelésekre és számos adókedvezmény eltörlésére is.

A szakember hozzáteszi: a pénzügyi válság veszélyének elhárítása érdekében az új kormánynak elszántságot és kötelezettségvállalást kell most mutatnia Brüsszel felé is.

A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy nem lehet népszavazást tartani az euró bevezetéséről, mint azt a kormányfő javasolta a választási kampányban, hiszen Magyarország a csatlakozáskor vállalta, hogy tagja lesz az Európai Monetáris Uniónak.

A lap szerint a közösség komolyan fontolgatja, hogy forrásokat von meg az unió legmagasabb hiánnyal bíró országától, Magyarországtól.

A Napi Gazdaság számításai szerint a kormánytól várt megszorító intézkedések többségükben a nyugdíjasokat érintenék a legkellemetlenebbül.

Ilyen a középső áfakulcs emelése, a gyógyszerár-támogatási rendszer megregulázása, illetve a közüzemi szolgáltatások árainak hozzáigazítása a világpiaci tendenciákhoz. Szintén e kör kiadásait növelheti leginkább a vizitdíj bevezetése.

A középső áfakulcs 5 százalékpontos emelése pedig az alapvető élelmiszerek, illetve az áramon kívül az egyéb háztartási energia árát emelheti.

A másik oldalon a kompenzáció mérsékelheti a terheket, mivel a nyugdíjasok egyebek közt az étkezéshez, az egészségügyhöz és az energiaszámlákhoz kapcsolódó támogatást kaphatnak, amelyek némiképp tompítják az árváltozások hatását.

A Világgazdaság cikkéből kiderül, a legtöbb jól kereső szakértő a gazdasági diplomások, főleg a pénzügyben munkát vállalók közül került ki tavaly, de a műszaki felsőfokú végzettségűek sem panaszkodhattak.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat most elkészült bérstatisztikájából kiderül, a mérnökök közül a fa- és könnyűipari, az építész-, az agrár-, az erdő- és a környezetvédelmi mérnökök havi fixe a legsoványabb.

A lap szerint érdekesen alakul az életkor előrehaladtával a jogászok, jogtanácsosok javadalmazása, a harmincas éveik elérésével ugyanis megduplázódik havi bevételük.

Az alapbérek több mint 7 százalékkal, a keresetek pedig közel ugyanennyivel emelkedtek 2005-ben tavalyelőtthöz képest.

Közel 9 százalékkal javult a szakmunkások javadalmazása, és majdnem 11 százalékkal nőtt az egyetemi diplomások havi bruttó jövedelme.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×