eur:
393.87
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az MDF akár kormánypárti javaslatokat is támogat

Az MDF nem utasít majd azonnal vissza minden kormánypárti javaslatot - mondta az InfoRádiónak a párt elnökségének tagja. Herényi Károly közölte: vállalja a frakcióvezetői tisztséget, ha az újonnan megalakuló képviselőcsoport őt kéri fel erre.

A politikus hangsúlyozta: ki akarnak törni abból az ellenzéki szerepből, amelyben minden kormánypárti javaslatot el kell utasítani, és szeretnék, ha a leendő koalíciós pártok sem utasítanának el minden ellenzéki javaslatot.

Herényi Károly az általuk is elfogadható szabad demokrata javaslatok között említette az egykulcsos adórendszer bevezetését, valamint azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja a költségvetési hiány csökkentése.

Hozzátette: a Fidesz programjának is vannak általuk elfogadott pontjai, például a hazai piac védelme. A társadalombiztosítási járulék 10 százalékpontos csökkentésével azonban nem értenek egyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×