eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Bod-Péter Ákos lehet a kormányfőjelölt?

Az InfoRádió úgy értesült, hogy Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke lehet a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz közös miniszterelnök-jelöltje. Ha a két párt megegyezik, akkor Mikola István elveszti miniszterelnökhelyettes-jelölti megbízatását.

Szerda délelőtt javasolta a Fidesz az MDF-nek közös polgári miniszterelnök-jelölt állítását. A nagyobbik ellenzéki párt elnöke, Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormányváltás érdekében mindkét pártnak félre kell tennie személyes és pártérdekeit.

A pártelnök szerint a kormányváltásnak nem lehet akadálya személyes vagy pártérdek. "Meg kell akadályozni, hogy újra pénzügyi válságba jusson az ország. Nem fogjuk hagyni, hogy a kormány tovább vezesse az országot a jelenlegi úton, hogy becsapja az embereket és eltitkolja a helyzetüket. Nem hagyjuk, hogy megszorító csomagok legyenek" - mondta Orbán Viktor.

Közös jelölt kell

A Fidesz vezetője szerint a polgári kormány nagy lehetőség előtt áll. "Egyszer már megoldottunk egy ilyen helyzetet a köztársasági elnökválasztáson, amikor olyan embert tudtunk találni, aki mindenkinek megfelelt. Olyan személyt kell találnunk, aki képes erre. Az a javaslatunk, hogy a polgári erők tegyenek félre minden nézeteltérést és feltétel nélkül fogjanak össze. Ezért közösen állítsunk miniszterelnök-jelöltet, hiszen nyilvánvaló, hogy a Fidesz az MDF nélkül nem tud kormányt alakítani".

Az MDF levele

Szerda reggel a Magyar Demokrata Fórum elnöke Orbán Viktornak levelet írt a választási együttműködésről, melyben nyolc feltételt fogalmazott meg. Ezek között szerepel a költségvetés rendbetétele, a kis- és középvállalkozások megerősítése, a visszaállamosításra vonatkozó kijelentések visszavonása, a hálapénz rendszerének felszámolása az egészségügyben, a korrupció elleni küzdelem és a "szélsőséges politikai erőkkel", köztük a MIÉP-Jobbikkal és a Munkáspárttal folytatott együttműködés megszakítása.

Mikola már nem miniszterelnökhelyettes-jelölt

A Fidesz által javasolt közös kormányfőjelölt vállalná a felkérést a posztra, amennyiben az MDF támogatja. Az esetleges felkérésről a Fidesz előzetesen egyeztetett vele - mondta a párt kommunikációs vezetője az InfoRádióban.

Deutsch-Für Tamás közölte: Mikola István már nem kormányfőhelyettes-jelölt, hiszen a javaslat értelmében a közös kormányfőjelölt hatáskörébe kerülne minden személyi kérdés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×