eur:
393.83
usd:
365.43
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megkezdődtek a második forduló előtti egyeztetések

Megkezdte az együttműködési tárgyalásokat az országgyűlési választások második fordulója előtt az MSZP és az SZDSZ. Gyurcsány Ferenc, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje azt mondta: a jelenlegi koalíció megbízást kapott az emberektől arra, hogy folytassa munkáját.

Kuncze Gábor szabaddemokrata pártelnök a választások után arról beszélt, hogy pártja intenzív kampányra készül a következő két hétben. Kuncze Gábor szerint még vannak tartalékai az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is.

A megbeszélésen a szocialista pártot a kormányfő mellett Hiller István pártelnök, Szekeres Imre elnökhelyettes, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Kiss Péter kancelláriaminiszter képviselte. Az SZDSZ részéről Kuncze Gábor pártelnök, Horn Gábor kampányfőnök és Magyar Bálint oktatási miniszter jelent meg.

A Fidesz elnöke még hétfőn megkezdené az egyeztetéseket a visszalépésekről az MDF-el. Orbán Viktor a közszolgálati televízió reggeli műsorában azt mondta: a tét most nem az, hogy ki lesz a miniszterelnök, hanem hogy a következő négy évben milyen kormánya lesz országnak.

Az MDF elnöke a Magyar Televíziónak adott interjúban az együttműködésről úgy fogalmazott: nem fogják hatalomra segíteni Orbán Viktort és nem asszisztálnak Gyurcsány Ferenc kormányalakításához sem.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×