eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Még mindig emelkedik a Duna vízszintje a fővárosnál

Ötszáztizenhatra emelkedett azok száma, akiknek az ár- és a belvíz miatt el kellett hagyniuk otthonukat.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: továbbra is Pest és Komárom megyében, a Dunakanyar két oldalán a legkritikusabb a helyzet, de egyelőre sehol nem szakadt át a gát.

A Duna vízállása Budapestnél meghaladta az utóbbi 100 évben mért legmagasabb szintet; hajnal 6 órakor 856 centiméter volt a vízállás.

Az előrejelzések szerint a folyó 860 centiméter közelében tetőzik az este a fővárosnál.

Hétfőn rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Dunán Komárom és Tass között, valamint az Ipoly egy szakaszán.

Előzőleg ezekre a folyószakaszokra árvízvédelmi veszélyhelyzetet hirdetett a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc közölte: a döntés után az illetékesek közgyűlési felhatalmazás nélkül is meghozhatják a szükséges intézkedéseket.

Védekezés a Római-parton és Kisorosziban

Horváth Péter, a Vízi Polgárőrség Szolgálatvezetője azt mondta, hogy a Római-parton a gát egy részét folyamatosan erősítik, mert a magas vízállás komolyan megterheli a gátrendszert.


Fotó: Sőregi Anikó Anna (képaléria)

Minden szükséges eszköz megvan, hiány önkéntesből van, főleg éjszaka - mondta Horváth Péter az InfoRádióban.

Kisoroszi polgármestere közölte: a víz folyamatosan emelkedik a Duna által körbezárt falu körül.

Van eszköz, ember, a falu lakói fegyelmezetten dolgznak és katonák is segítik őket - mondta az InfoRádióban Molnár Csaba

Árad a Tisza is

Közben tovább árad a Tisza és több mellékfolyója is. A Tiszán harmadfokúra emelték a készültséget Tiszafüredig.

Kóthay László, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője az InfoRádióban azt mondta: még egy-másfél méterrel marad el a folyó vízszintje a rekordértéktől.

(Amennyiben szívesen megosztaná az árvízről készült fotóját, küldje el az arviz@inforadio.hu címre!)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×