eur:
394.06
usd:
365.63
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Még megbecsülni sem lehet, hogy mibe kerül majd az árvíz

A 38 milliárd forintos általános tartalék felszabadításáról döntött a kormány. Az árvízi védekezés eddig 7,3 milliárd forintba került, a védekezés várható összegét megbecsülni még nem lehet. Országszerte már több mint 1300 kilométeren rendelték el a legmagasabb szintű árvízi védekezést. Budapestnél a Duna délután 860 centiméteren állt.

Már látszik, hogy az előre nem látható eseményekre elkülönített általános tartalék első félévi része várhatóan nem lesz elég az árvízi költségek fedezésére - mondta az InfoRádiónak Molnár Albert a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. Az államháztartási törvény szerint ugyanis a tartalék 40 százalékát használhatja fel a kormányzat az első félévben, és ennek lassan a végére jutnak.

A kormány ennek ellenére a védekezés további folytatására minden kellő pénzt rendelkezésre fog bocsátani, még akkor is, ha ez az államháztartási hiány megnövekedésével jár - hangsúlyozta Molnár Albert.

A kormányzat eddig 7,3 milliárdot fordított árvízi védekezésekre, de arra számítanak, hogy további jelentős összegekre lesz még szükség - mutatott rá a pénzügyi államtitkár, aki nem kívánt becslésekbe bocsátkozni a végső összeget tekintve.

Budapestnél még emelkedik a Duna

A Duna Budapestnél délben 860 centiméteren állt, és még mindig emelkedik a vízszint. A folyó vízállása meghaladta az utóbbi 100 évben mért legmagasabb szintet.

Országszerte már több mint 1300 kilométeren rendelték el a legmagasabb fokú árvízvédelmi védekezést, összesen pedig csaknem 3000 kilométeren figyelik a folyókat.

Közben 516-ra emelkedett azok száma, akiknek az ár- és a belvíz miatt el kellett hagyniuk otthonukat.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: továbbra is Pest és Komárom megyében, a Dunakanyar két oldalán a legkritikusabb a helyzet, de egyelőre sehol nem szakadt át a gát.
Hétfőn rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Dunán Komárom és Tass között, valamint az Ipoly egy szakaszán.

Előzőleg ezekre a folyószakaszokra árvízvédelmi veszélyhelyzetet hirdetett a miniszterelnök. A döntés után az illetékesek közgyűlési felhatalmazás nélkül is meghozhatják a szükséges intézkedéseket.
A Duna magas vízállása miatt két budapesti fürdő, a Dagály strand uszodája és a Királyfürdő nem fogad látogatókat. Szerdán a Lukács uszodát is részlegesen bezárják.

A Dunakanyarban lévő ivóvíz kutakat elöntötte az ár, ezért napi 120 ezer liter ivóvizet szállítanak Budapestről Visegrád környékére. A Fővárosi Vízművek az InfoRádióban elmondta: A főváros vízellátását semmi nem veszélyezteti.

Árad a Tisza is

Közben tovább árad a Tisza és több mellékfolyója is. A Tiszán harmadfokúra emelték a készültséget Tiszafüredig.

Kóthay László, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője az InfoRádióban azt mondta: még egy-másfél méterrel marad el a folyó vízszintje a rekordértéktől.

Tokajnál egy nap alatt 40 centimétert emelkedett a folyó vízszintje - mondta az InfoRádióban a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője.

Máshol lesznek a szavazókörök

Két Pest megyei településen három szavazókör számára jelöltek ki új helyszínt az árvíz miatt - mondta az Országos Választási Iroda vezetője. Rytkó Emília közölte: Nagymaroson két, Szigetmonostoron pedig egy szavazókört helyeztek át a jegyzők; a változtatásról értesítik a választókat.

A belügyminiszter összehívta az árvízi veszélyhelyzetben leginkább érintett megyék és a fővárosi védelmi bizottság elnökeit. Lamperth Mónika a megbeszélés után hangsúlyozta: homokzsák, pénz és ember van az árvíz elleni védekezésre.

(Amennyiben szívesen megosztaná az árvízről készült fotóját, küldje el az arviz@inforadio.hu címre!)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×