eur:
394.06
usd:
364.77
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A nagygyűlések hétvégéje

Mindkét nagy párt a hétvégén tartja nagygyűlését. Az MSZP szombatra, az Andrássy útra várja híveit, míg a Fidesz rendezvénye vasárnap, a Kossuth téren lesz, a fővárosban.

Sem az MSZP sem a Fidesz hétvégi budapesti nagygyűlésén nem lesznek beléptető kapuk. A pártok illetékesei azután beszéltek erről, hogy Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi védelmi bizottság rendkívüli ülése után közölte: a robbantásos merényletekre vonatkozó fenyegések miatt a hétvégi nagygyűléseken beléptető kapukat állítanak fel.

Csaknem kétezer rendőr biztosítja majd a rendezvényeket. Az áteresztő-pontokon az érkezők átvizsgálását a szervezők által felkért biztonsági cégek végzik majd.

A nagygyűlések előtt a helyszíneket a Köztársasági Õrezred és a Rendészeti Biztonsági Szolgálat tűzszerészei vizsgálják át. Az átvilágított helyszíneket azt követően rendőrök fogják biztosítani - mondta az InfoRádiónak az ORFK szóvivője.

Garamvölgyi László szerint a rendezvények napján a rendőrségnek elsősorban közlekedésrendészeti, közlekedésbiztonsági és közbiztonsági feladatai lesznek.

A nagygyűléseken csaknem kétezer rendőr lesz jelen, köztük civil ruhás nyomozók is, akik a tömegben elvegyülve biztosítják majd az eseményeket.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×