eur:
395.08
usd:
370.84
bux:
65084.76
2024. április 19. péntek Emma

28 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke

Bár a kormányszóvivő szerint több mint 10 napirendi pont szerepelt a kabinet szerdai ülésén, az ezt követő tájékoztatón csak a nyugdíjak elmúlt 4 éves emeléséről esett szó. Batiz András bejelentette: jövő héttől keddenként lesz a kormányülés.

A kormányszóvivő elmondta: az elmúlt 8 évben jelentős mértékben emelkedtek a nyugdíjak. Úgy vélte ugyanakkor, hogy nagy a különbség az előző kormányzati ciklus és a mostani teljesítménye között.

Batiz András közölte: a jelentés szerint az Orbán-kormány idején 18, míg 2002 óta 28 százalékkal emelkedett az idősek juttatásának vásárlóereje.

A szóvivő azt mondta: a jobboldali kabinet elvett a nyugdíjasoktól mintegy 100 milliárd forintot, amikor nem fizette ki a korábbi szabályozás szerint járó, fejenként 19 ezer forintos emelést.

Batiz András emlékeztetett: az MSZP-SZDSZ-kormány bevezette a 13. havi nyugdíjat és elindította a több éves nyugdíjkorrekciós programot.
Batiz András elmondta: jövő héttől keddenként ülésezik a kabinet. A kormány munkarendje azért változik, mert a miniszterek közül többen egyéni képviselő-jelöltként indulnak az április választásokon. Hozzátette: az új idoponttal biztosítható, hogy a tárcavezetők jelen legyenek a kormányüléseken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×