eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szociálpolitika jobbról és balról

A Fidesz szerint a korábbinál rosszabbul élnek ma a családok, mert drasztikusan emelkedtek a megélhetési költségek. Az MSZP állítja: a jelenlegi kormány több pénzt fordít család- és szociálpolitikára, mint az elődje.

A Fidesz szociális kabinetje 17 civil szervezettel egyeztetett. A találkozó után a párt frakcióvezető-helyettese az InfoRádióban azt mondta: az utóbb négy évben jelentősen növekedtek a rezsiköltségek.

A gáz ára 67, a villamos energiáé 40 százalékkal emelkedett, miközben csökkent a családok támogatása - tette hozzá Mátrai Márta.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy miközben a kormány dupla családi pótlékról beszél, megszüntette a családi adókedvezményt, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, valamint ennek és a családi pótléknak a 13. havi juttatását.

Török Zsolt, szocialista országgyűlési képviselő az InfoRádióban úgy vélte: a jelenlegi kormány több pénzt fordít család-, és szociálpolitikára, mint az Orbán-kabinet.

Hozzátette: az egy gyerekre jutó átlagos támogatás 9800 forint volt az Orbán-kormány idején, jelenleg pedig majdnem 14 ezer forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×