eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Veszélyben a Duna?

A World Wildlife Fund (WWF) magyarországi szervezete szerint veszélyezteti a Duna természeti értékeit az európai szállítási folyosók fejlesztésének uniós terve. A közlekedési minisztérium államtitkára azt mondta, hogy a folyó mélyítésekor törekedni fognak a természeti értékek megóvására.

Az Európai Unió még a '90-es években döntött a transzeurópai hálózatok fejlesztéséről.

2004-ben, a dokumentum felülvizsgálatakor, a Duna teljes magyarországi szakaszát szűkületnek minősítették, azaz olyan folyószakasznak, amelyet mélyíteni kell – mondta az IndoRádióban Ereifej Laurice, a WWF munkatársa.

Magyarország 1,1 millió eurót kapott egy olyan tanulmány elkészítésére, amely meghatározná a kotrás munkálatait. Magyarországon a 16 deciméter mélységű vízben már hajóznak, az európai szabályozás viszont 27 decimétert ír elő.

A természetvédők azt szeretnék, ha nem a folyót alakítanák a flottákhoz, hanem a hajókat fejlesztenék úgy, hogy használni tudják a Dunát.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője elismeri, hogy a beavatkozás veszélyeztetné a Duna természeti értékeit, de - mint mondta - megpróbálják minimalizálni ezt a kockázatot.

Becslése szerint a szükséges beavatkozások a magyarországi 400 kilométeres folyószakasz 20-25 százalékát érintenék.

Valkár István az IndoRádióban elmondta: szeptember végére elkészül az a tanulmány, amely nemcsak a teendőket méri fel, hanem azt is, hogy környezetvédelmi szempontból melyek a legjobb megoldások.

A cél az, hogy a 2,5 méter mély hajók is az év 300 napján használni tudják a folyót.

A tanulmány 2,2 millió euróért készül, ennek felét finanszírozza az Európai Unió.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×