eur:
395.1
usd:
366.11
bux:
65120.83
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A rendőrség is nyomoz a vadkender-ügyben

Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség Juhász Péter, a Kendermag Egyesület alelnöke ellen, mert kedden egy cserép vadkenderrel jelent meg a tárgyalásán.

Schőn Péter őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróság feljelentése alapján indult.

A rendőrség házkutatást tartott a férfi lakásán, ahol a nyomozók cserepes növényeket, feltehetően kendert foglaltak le – közölte.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerős ítéletében 70 ezer forint pénzbüntetésre, valamint a perköltségek megtérítésére ítélte Juhász Pétert, aki 2005 márciusában önmagát jelentette fel kábítószer-fogyasztás miatt.

A vádlott a tárgyalásra egy egyméteresnél nagyobb, saját maga által termesztett vadkenderrel jelent meg a bíróságon, majd a tárgyalás végén a növénnyel együtt távozott a Markó utcai épületből.

Juhász Péter azt kívánta bizonyítani akciójával, hogy a növény termesztésével és otthoni fogyasztásával nem árt a társadalomnak.

A Fővárosi Bíróság kedden azt közölte, hogy vizsgálja, miként került a tárgyalóterembe a vadkender.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×