eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Magyarország nem aggódik a madárinfluenza miatt

Egyelőre nincs szükség új intézkedésre Magyarországon a madárinfluenza elleni védekezésben - mondta Batiz András kormányszóvivő. Korábban az országos tiszti főorvos azt közölte, hogy nem kell utazási korlátozásokat bevezetni a törökországi megbetegedések miatt.

Batiz András kormányszóvivő azt mondta, hogy Magyarországon eddig még nem diagnosztázáltak madárinfluenzát, ezért nincs szükség új óvintézkedésekre.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerdán ad tájékoztatást a vírussal összefüggő ügyekről - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Romániából és Törökországból, ahol a mintákból kimutatták a madárinfluenza emberre is veszélyes vírustörzsét, már régóta tilos a szárnyasok importja.

Bujdosó László országos tiszti főorvos szerint nem kell utazási korlátozást bevezetni a törökországi megbetegedések miatt.

Közölte: azt javasolják a Törökországba utazóknak, hogy ne érintkezzenek a szárnyasokkal.

Bujdosó László kérdésre válaszolva azt mondta: a Törökországból Németországba tartó vendégmunkások és a kamionforgalom nem jelent többlet kockázatot a lakosság számára, de állategészségügyi szempontból a tranzitforgalom kérdéseket vethet fel.

Polgár Viktor külügyi szóvivő szerint az óvintézkedések megegyeznek a korábban a Laoszba, Indonéziába, Vietnámba és Kambodzsába utazók számára megfogalmazottakkal.

Ezeknek megfelelően a tárca azt javasolja, hogy a turisták ezekben az országokban tartózkodjanak a csirke- és kacsahús vagy vér felhasználásával készített ételek fogyasztásától.

Törökországban közben újabb madárinfluenza-fertőzésről számoltak be az egészségügyi hatóságok. A CNN hírtelevízió török csatornájának közlése szerint az újabb megbetegedés az ország középső részén történt.

A török egészségügyi miniszter hétfőn közölte: a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 vírusával öt újabb ember fertőződött meg az ország négy különböző tartományában.

Az Egészségügyi Világszervezet törökországi helyzetet vizsgáló bizottsága szerint a madárinfluenza valamennyi áldozata közvetlenül a szárnyasoktól kapta el a betegséget az országban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×