eur:
394.67
usd:
370.75
bux:
65427.32
2024. április 19. péntek Emma

Mécs az MSZP-ben képviseli majd 1956 szellemiségét

Mécs Imre szabad demokrata képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy az MSZMP egyik legkitartóbb ellenfele volt, de ma az a lényeges a számára, hol tudja szociálliberális beállítottságát és 1956 szellemiségét, értékét képviselni.

A politikus december 30-án jelentette be, hogy öt évig szünetelteti tagságát az SZDSZ-ben, mert 2006-ban az MSZP választási listáján indul.

A politikus közölte: meg kívánja tartani az SZDSZ-szel az eszmei kapcsolatot; tagságának felfüggesztését bármikor megszüntetheti.

A képviselő, aki az SZDSZ egyik alapító tagja, november végén jelentette be, hogy a 2006-os választásokon nem az SZDSZ színeiben indul, hanem az MSZP listáján.

Akkor azzal indokolta döntését, hogy eredetileg az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjeként kívánt indulni Budapest 1-es számú választókerületében, ezt azonban nem támogatta a liberális párt II. kerületi szervezete.

Mécs Imre – Wekler Ferenccel és Béki Gabriellával együtt – a frakció hivatalos álláspontjától eltérve támogatta Szili Katalint a köztársaságielnök-választás során.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×