eur:
393.87
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megfigyel a diákigazolvány?

A Fidesz azt javasolja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök független informatikai szakértőkkel vizsgáltassa felül a diákigazolvány-rendszer koncepcióját - közölte Pokorni Zoltán alelnöke. Az oktatási tárca szerint az árajánlatokat eddig is minden érdeklődőnek a tudomására hozták.

A nagyobbik ellenzéki párt alelnöke szerint a felülvizsgálatot indokolja a Magyar Bálint által nyolc éve megkötött szerződés fiaskója és a most érvénytelenné nyilvánított tender.

Pokorni Zoltán korábbi oktatási miniszter Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost is bevonná a vizsgálatba, ugyanis úgy véli, hogy nem indokolt az, hogy egy közhivatal, az Oktatási Minisztérium, a hallgatók személyes adatait őrizze, nyilvántartsa és kiegészítse olyan elektronikus pénztárcafunkcióval, amellyel nyilvántartásba kerülnek a diákok utazási, étkezési, vásárlási szokásai.

Pokorni Zoltán kiemelte, hogy a közelmúltban kiosztott oktatási azonosító számot 20 millió forintból megoldották, miközben a diákigazolvány-tender több milliárdba kerül.

A Fidesz alelnöke szorgalmazta, hogy az oktatási tárca hozza nyilvánosságra az ajánlatokat, hogy mindenki láthassa, milyen feltételekkel kívánt a T-Systems és alvállalkozója, Erdős Ákos pályázni.

Batiz András kormányszóvivő szerint a miniszterelnök nem avatkozik be a nyilvános pályázatot szabályosan lebonyolító szakemberek munkájába.

Szántó Gabriella, az oktatási tárca sajtófőnöke szerint az árajánlatokat a tárca eddig sem titkolta el, bárkinek, aki kérdezte a tudomására hozta. Ezek szerint az "A" ajánlatban az intelligens felsőoktatási kártyára 3690+áfa szerepelt, míg a közoktatási kártyára 1085 forint+áfa. A "B" verzió az intelligens felsőoktatási kártyára 3950 forint+áfát, míg a közoktatási kártyára 1085 forint+áfát szerepeltetett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×