eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Árnyékot vet a ház a Világörökség Duna-parti részére

Budapest elveszítheti a Duna-part világörökségi minősítését, ha az eredeti tervek szerint megmagasítják a rózsadombi volt SZOT-szálló épületét - vélekedik a Budapest Világörökségéért Alapítvány főépítésze.

A Fővárosi Bíróság csütörtökön tárgyalja a Budapest Világörökségéért Alapítványnak a rózsadombi volt SZOT-szálló megmagasítása ellen benyújtott keresetét.


Korompai Katalin, az alapítvány főépítésze az InfoRádióban elmondta: a politikai, demonstratív funkcióból eleve túlméterezett volt SZOT-szállóra egy befektetőcsoport két emeletet szándékozik még ráépíteni, hogy 2 millió forintos négyzetméter áron adhassák el a lakásokat.

A főépítész úgy véli, hogy a közvetlenül a Világörökség határa mellett elhelyezkedő épület miatt Budapest fölkerülhet a Veszélyeztetett Világörökségek listájára, amelyen a többi között már Köln és Bécs is szerepelt egy rövid ideig.

A Budapest Világörökségéért Alapítvány álláspontjával Korompai Katalin elmondása szerint egyetértenek a Budapesti Világörökség Titkárság, valamint a Világörökség Párizsi Központ magyarországi szakértői is.

Az építkezést a Fővárosi Bíróság a per kezdetekor leállíttatta, de a befektető fellebbezett, és folytatta a mukálatokat. Másodfokon még nem született döntés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×