eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A MOL szerint Magyarország kiszolgáltatott

Európában Magyarország energiaellátása a legkiszolgáltatottabb - mondta a közszolgálati televízióban a MOL Rt. elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt megerősítette a gáznyomás helyreállásáról szóló hírt, de hangsúlyozta, hogy a válságnak még nincs vége.

A MOL Rt. elnök-vezérigazgatója a közszolgálati televízióban közölte: hétfő este kétszer ellenőrizték a nyomást a vezetékben, és a második méréskor már megfelelő volt a gáz mennyisége.

Hernádi Zsolt elmondta, hogy hétfőn a MOL Rt. 61 millió köbméter gázt értékesített, és a keresletet 79 millió köbméterig tudta volna kielégíteni. Úgy fogalmazott: a nyomás helyreállítását követően ma még korai lenne kijelenteni, hogy a helyzet normalizálódott.

A MOL Rt. elnök-vezérigazgatója szerint az elmúlt napok történései rávilágítottak arra, hogy Európában nincs Magyarországnál kiszolgáltatottabb helyzetben lévő állam, mert az energiaellátásnak nagyon nagy része származik a gázból, és gyakorlatilag ennek 90 százaléka Oroszországból érkezik. Ennek az energiaforrásnak jelenleg nincs semmilyen alternatívája.

Hangsúlyozta: a pillanatnyi veszély elmúlt, de egy elhúzódó orosz-ukrán vita esetén arra is fel kell készülni, hogy a nyári készletfeltöltéskor problémák adódhatnak. Hernádi Zsolt azt mondta: Magyarországon még mindig él az a tévhit, hogy a gáz olcsó energiaforrás. A MOL Rt. elnök-vezérigazgatója úgy vélte: kormányzati felelősség annak eldöntése, hogy mi történjen, ha ellátási problémák vannak, miközben a lakosság 90 százaléka gázzal fűt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×