eur:
394.42
usd:
369.38
bux:
65728.85
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Ki férhet a pénzeszsákhoz?

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője szerint több esetben indokolatlanul és részrehajlóan adnak pénzt a Szülőföld Alapból. Az alap tanácsának elnöke alaptalannak nevezte az állítást.

Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke az InfoRádióban azt mondta: tudomása szerint több esetben döntöttek politikai szempontok alapján a támogatások elosztásáról.

A politikus bírálta a pályázatok elaprózását is, ami miatt szerinte nem tudják megvalósítani az elképzeléseket.

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke arról beszélt, hogy az alapból a kárpátaljai magyarság számára oktatási célokra elosztható 90 millió forint nagy részéből szervezetük nem kapott pénzt.

A politikus szerint a magyar kormányzat elismeri, hogy Ukrajnában beszállt a KMKSZ elleni kampányba.

Kiss Elemér, a Szülőföld Alap tanácsának elnöke az InfoRádióban visszautasította a vádakat, szerinte szervezetüknek eddig még nem volt olyan döntése, amelyben bármilyen politikai elem lett volna.

A politikus hangsúlyozta: az alapból nem támogatnak politikai pártokat, az elosztásról kizárólag szakmai alapon döntenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Amerikai hadihajók sora érkezik Izrael partjaihoz, Washingtonnak kellett leállítania Jeruzsálemet – Híreink az iráni-izraeli konfliktusról csütörtökön

Amerikai hadihajók sora érkezik Izrael partjaihoz, Washingtonnak kellett leállítania Jeruzsálemet – Híreink az iráni-izraeli konfliktusról csütörtökön

Izrael fontolóra vette, hogy azonnali megtorló katonai akcióval reagáljon az Irán által elkövetett múlt szombati támadássorozatra, de végül tartva az esetleges eszkalációtól, elvetette ezt a lehetőséget - számolt be az Axios hírügynökség értesüléséről a Sky News. A héten az izraeli hadsereg és a Shin Bet bejelentése szerint légicsapásban életét vesztette a Hamász belbiztonsági részlegének vezetője, Juszef Shabat - tudósított a Times of Israel. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×