eur:
394.07
usd:
365.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Jogellenesen oszlatták fel a Lelkiismeret '88 tüntetését

Jogellenesen oszlatta fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Lelkiismeret '88 csoport két évvel ezelőtti, a Gesztenyéskertben tartott tüntetését. Ezt jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság mondta ki.

A tüntetők az akkori miniszterelnök villája elé akartak vonulni az egy évvel korábbi Medgyessy-Nastase találkozó évfordulóján.

A bíróság megállapította, hogy a Lelkiismeret '88 csoport tüntetését a rendőrök már a Gesztenyéskerttől induló, úgynevezett vonulási szakaszában feloszlatták, és 51 embert előállítottak. Kocsis Imrét, a csoport vezetőjét figyelmeztetésben részesítették, a többiek ellen szabálysértés hiányában megszüntették az eljárásokat.

A rendőrségnek azt a hivatkozását is alaptalannak találta a bíróság, hogy a bejelentett 12 fős létszám helyett 70-80-an jelentek meg a helyszínen. Ez a bíróság szerint nem lehet feloszlatási ok.

A bíróság megállapította: nem veszélyeztette a rendezvény békés jellegét az, hogy a tüntetés résztvevői markáns és határozott véleményt fogalmaztak meg a rendőrökkel és az akkori kormánnyal összefüggésben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×