eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Török Gábor szerint hitelességi verseny folyik a két nagy párt között

Hitelességi versenynek nevezte Török Gábor politológus a két nagy párt versengését az InfoRádió Aréna című műsorában. Az elemző szerint elképzelhető, hogy a 2006-os választások végeredményét a kispártok döntik el.

A politológus úgy vélekedett, hogy az őszi történések azt mutatják: a Fidesz azt a politikát folytatja, amelyet 1998-ban alkalmazott, illetve amellyel az MSZP 2002-ben megnyerte a választásokat.

Nem eltérő álláspontok versenyeznek, a kérdés az, hogy alapvetően ki csinálja jobban ugyanazt. Ennek a legszebb példája az áramár ügyében kibontakozott licitálás – tette hozzá.

Török Gábor szerint a két nagy párt között közvélemény-kutatásokra alapozott verseny folyik, és mivel a lakosság többség a kérdések jelentős részében egyetért, egyik politikai erő sem kockáztatja meg, hogy a kisebbségi álláspontot képviselje.

Egyik párt sem próbálja meg elmagyarázni, hogy miért nem lehet, vagy kell megtenni azt, amit a másik javasol, helyette megpróbálnak az ígéretre rákontrázni. A különbség csak a retorikában van – tette hozzá.

A politológus szerint a retorikában egyszerre jelenik meg az adott párt hitelességének bizonyítása és a másik politikai erő lejáratása.

Török Gábor úgy vélekedett, hogy „előbb beköszöntött a kétpárti verseny, mint a kétpártrendszer”.

Hozzátette: könnyen lehet, hogy a 2006-os választásokat a kispártok parlamenti bejutása dönti el.

Az eddigi választásokból nagy valószínűséggel megállapítható, hogy 50-80 olyan körzet van, amelyben az egyik nagy parlamenti pártnak nincs esélye nyerni – mondta Török Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Óva inti az IMF az Európai Uniót: nem a támogatások fizetése a megoldás

Óva inti az IMF az Európai Uniót: nem a támogatások fizetése a megoldás

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) óva intette Európát attól, hogy „állami támogatási versenybe” kezdjen az Egyesült Államokkal és Kínával, mondván, hogy ez ártana az EU gazdaságának. Az IMF pénteken közzétett legfrissebb, európai gazdasági kilátásokról szóló jelentésében úgy becsülte, hogy az amerikai inflációcsökkentő törvény – amely 369 milliárd dollárnyi támogatást és adókedvezményt tartalmaz a tiszta energiával kapcsolatos technológiákra – másolása tartósan 0,6 százalékkal csökkentené az EU GDP-jét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×