eur:
394.12
usd:
365.76
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Korrupció az ukrán határon

Elégedetlen volt a vámőrség észak-alföldi régiójának vezetőjével, ezért váltotta le még a múlt héten posztjáról az országos parancsnok, aki elismerte, hogy az utóbbi időben több korrupciós eljárás is indult az ukrán határon szolgálatot teljesítő vámosok ellen.

A Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoka azért váltotta le hivatalából a vámőrség észak – alföldi régiójának parancsnokát, mert nem volt elégedett a munkájával. Nagy János szerint Lupkovics György sokat tett, de nem eleget azért, hogy csökkenjen a Magyarországra csempészett áruk mennyisége.

„Azt gondoltam, hogy minden erőfeszítés ellenére, amit a parancsnok úr tett ebben a régióban, újításra van szükség. Többet kell tennünk annak érdekében, hogy maradéktalanul meg tudjunk felenni az elvárásoknak” – mondta a VPOP országos parancsnoka.

Nagy János a döntést indokolva hozzátette : múlt héten kedden beszámoltatták a régióparancsnokot az ukrán határon tartó fokozott ellenőrzésekről és a jövő évi tervekről, majd ezt követően döntött a leváltásáról.

Nagy János elmondta: míg 2003-ban 600 ezer karton cigarettát foglaltak le az ukrán határon, ma már több mint egymillió karton cigarettát semmisítettek meg. De sokan próbálkoznak üzemanyag illegális behozatalával is.

A parancsnok szerint a határon átlépő járművek 80-90 százalékában csempészett árut találnak a vámosok. Nagy János elismerte azt is, hogy az elmúlt hónapokban korrupció gyanúja miatt több vámos ellen is eljárás indult.

„Kezelnünk kell ezt a problémát, én azt várom, hogy a közeljövőben határozottabban tudunk fellépni és komolyabb eredményeket tudunk felmutatni mint az elmúlt években” – mondta az országos parancsnok, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a 6600 fős állományban évi 50 korrupciós eset történik.

A leváltott régióparancsnok, Lupkovics György helyére Szabó Károly került, aki eddig a Vám- és Pénzügyőrség határügyi és ügyeleti főosztályának vezetője volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×