eur:
394.71
usd:
365.58
bux:
65142.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Lehessen a brit monarchiának katolikus uralkodója!
2009. március 27. 14:00
Lehessen a brit monarchiának katolikus uralkodója!
Gordon Brown miniszterelnök felkereste II. Erzsébet királynőt, hogy két indítványt beszéljen meg vele a trónöröklés szabályainak megváltoztatása ügyében. Nem arról van szó, hogy utódja javára leköszönhessen az uralkodó, és arról sem, hogy a trónörököst átugorva, a Károly herceg fiát koronázzák meg helyette, mindössze az lenne a változás, hogy női ágon is jogszerűen érvényesülhessen az öröklési prioritás, továbbá lehessen az országnak katolikus uralkodója.
Rendeletben szabályozza a kormány a csúcsvezetők jutalmazását
2009. március 27. 13:20
Rendeletben szabályozza a kormány a csúcsvezetők jutalmazását
Franciaországban bekövetkezik az, amit Nicolas Sarkozy államfő mindenképpen el akart kerülni: az egymást érő csúcsvezetői bónuszok által kiváltott társadalmi felháborodás nyomására a Fillon-kabinet jövő héttől rendeletben szabályozza az állami segítségben részesülő cégek vezetőinek javadalmazását, pontosan meghatározva, hogy mely esetekben lesz tilos számukra részvényopciót vagy más jellegű jutalmat kiosztani.
A második befektetési bank minősítette fel az OTP-t
2009. március 27. 12:52
A második befektetési bank minősítette fel az OTP-t
A UBS után egy újabb londoni befektetési bank, az HSBC minősítette fel mai elemzésében azOTP részvényeit. Az elemzők az eddigi alulsúlyozás ajánlás helyett most már semlegesen látják a papírokat, a célár pedig 2,300 forint. A Merrill Lynch ugyanakkor tegnap (az OTP-nek az államtól kapott hitele kapcsán kiadott) elemzésében megerősítette "alulteljesítő" ajánlását és 1,222 forintos célárfolyamát.
A megváltozott körülményekhez igazítja csomagját a Reformszövetség
2009. március 27. 11:00
A megváltozott körülményekhez igazítja csomagját a Reformszövetség
Újraszámolja a Reformszövetség a mintegy másfél hónapja bemutatott csomagját a gazdasági előrejelzések változása miatt. A szövetség koordinátora cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint az SZDSZ-szel közösen végeznék a javaslatok aktualizálását. Lőrincze Péter hozzátette: nem vizsgálják azt sem, mikor látszik nagyobb esély a javaslatok megvalósítására: a kormány átalakítása vagy előrehozott választások esetén.
Díjátadók, kareoké és betekintés a kulisszák mögé a Színházi Világnapon
2009. március 27. 09:40
Díjátadók, kareoké és betekintés a kulisszák mögé a Színházi Világnapon
A színház nemzeteket és embereket összetartó és összehozó erejét a Nemzetközi Színházi Intézet felhívására 1962 óta ünneplik meg március 27-én. A Színházi Világnap alkalmából pénteken egész napos nyitott színházi rendezvényekkel várja a közönséget a Bárka Színház. Az érdeklődők többek közt betekinthetnek a kulisszák mögé, megismerhetik a Bárka Színház következő évi programját és kipróbálhatják magukat a szerepekben is.
×
×
×